Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Magellán

 

Ferdinand Magellan


 
 
 
Magellán

Ferdinand Magellan (portugálulFernão de Magalhães, spanyolul: Hernando de Magallanes) (feltehetőleg Porto1480 – Fülöp-szigetek1521.április 27.) portugál felfedező, a Csendes-óceán névadója. Magellán hajózta körül a Földet elsőnek, ám útja közben meghalt.

 


 

A nagy vállalkozás előzményei

Magellán származásáról annyit tudunk, hogy 1480 körül született, valószínűleg Portugáliában, Portóban. Családja a nemesség negyedik fokán állt mint "fidalgo de cota de armes", így saját címert viselhetett és beléphetett a királyi udvarba. Kora ifjúságában állítólag Leonora királynő apródjaként szolgált. Az 1505-ös hadjáratban, mint egyszerű „sobresaliente”, azaz harcos szerepelt. Ezek voltak tanulóévei: vitorlát vont be, szivattyúzott, harcolt, részt vett az erődök építésében, árut hordott. Mindenben részt vett, így mindent megtanult a hajózás fortélyáról.

1519-22, a Föld első körülhajózása

Az alacsony termetű, sánta Magellán mosolyogni nem tudott, rideg volt és barátságtalan – nem csoda, hogy spanyol tisztjei gyűlölték. Merev módon, rövid pórázra fogta kapitányait, és feltétlen engedelmességet követelt tőlük anélkül, hogy bármit is közölt volna velük terveiből. Mikor a San Antonio kapitánya, három napra minden kommunikációt beszüntetett vele, az első adandó alkalommal lefogatta és rabságba vetette.

November 29-én elérték a brazil partokat, majd 1520január 10-én a mai Montevideót, a La Plata hatalmas torkolatát a 40. szélességi foknál, ahol Magellán az átjárót sejtette. Tizenöt napot töltöttek el hiábavaló kereséssel. Magellán ekkor már tudta, hogy Martinus Behhaim térképe hamis. A part mentén haladtak dél felé, minden kis öblöt alaposan átvizsgáltak. Két hónap alatt jutottak el Port San Julianig. A legénység nyugtalankodni kezdett, a spanyol kapitányok pedig elégedetten szemlélték a növekvő elégedetlenkedést. Nem kerülhette el figyelmüket, hogy Magellánt hamis térképek vezették félre, mert ha pontosan tudta volna, hol az átjáró, akkor nem kutatta volna át alaposan a La Plata torkolatát és az azóta útjukba eső kis öblöket sem. Magellán, ha visszafordult volna Brazília felé, akkor már nem parancsok, hanem fogoly lett volna hazugsága miatt, ezért aztán lehetetlenné tette a visszatérést. Március 31-én zárt öbölhöz értek, és Magellán itt, San Julianban, a 49. szélességi fok alatt téli szállást rendezett be. A bor- és kenyéradagot lecsökkentette, tovább bőszítve a legénységet. (Ez később döntő lépésnek bizonyult, ugyanis kevesebb élelemmel nem tudtak volna átkelni a Csendes-óceánon.)

Az éjszaka leple alatt a spanyol kapitányok zendülést szítottak és megpróbálták átvenni a hatalmat. Magellán hidegvérűen és gyorsan cselekedett, és leverte a lázadást. Egyik kapitányát, Gaspard de Quesadát kivégeztette, Juan de Cartagenát és egy lázító papot pedig a kietlen partvidéken magára hagytak. A visszatekintő történeti értelmezés hajlamos a győzteseknek adni igazat, így ítélték meg Magellánt is. Ha vállalkozása sikertelen marad, úgy a zendülők kivégzését egyszerű gyilkosságnak tekintették volna. Magellán mindenesetre példa lett az utódok számára.Francis Drake 57 évvel később szintén a San Julian öbölben került hasonló helyzetbe. Ismerte Magellán történetét, és ugyanígy járt el a zendülőkkel szemben.

Magellán flottája 4-5 hónapot töltött az öbölben. Ahogy a téli viharok enyhültek, a Santiago felfedezőútra indult, de balszerencsésen sziklának csapódott és elsüllyedt. Augusztus 18-án hagyták maguk mögött a San Julian-öblöt. Magellán kétnapi hajózás után, 1520. augusztus 20-án újabb két hónapi téli pihenést rendelt el. A sors fintora, hogy 300 napi hajózás után, alig két napra a céltól állt meg. 1520október 21-én értek egy fehér sziklafokhoz, amelyről a kormányosok egyöntetűen állították, hogy ez csak egy, a norvég fjordokhoz hasonló mély bevágás, de Magellán ragaszkodott hozzá, hogy ezt az öblöt is alaposan bejárják. A következő expedíciókban tucatszám pusztultak el a hajók, Magellán mégis baj nélkül áthajózott a szoroson. Nem sietett, egy teljes hónapot szánt az alapos kutatásra, minden ágat gondosan átvizsgált. Itt kérte ki először Magellán kapitányai véleményét: elégedjenek-e meg ezzel az eredménnyel, vagy hajózzanak-e egészen a fűszerszigetekig? Magellán utoljára osztotta szét flottáját, elindultak az utolsó felderítő útra, és egyik csónakja megtalálta az átjárót a Csendes-óceánra. Legnagyobb hajója, a San Antonio azonban nem tért vissza a keresésből, megszökött. (A sors újabb érdekessége, hogy ugyanitt Francis Drake egyik hajója szintén megszökik majd.) A San Antonio, mint a legnagyobb élelmiszerkészletet szállító hajó elvesztése súlyos csapás volt, készleteik végzetesen megcsappantak.

1520november 28-án felszedték a horgonyt és kifutottak a sosem járt új tengerre, a Csendes-óceánra.

A Csendes-óceánon

Kolumbusz harminchárom napig volt úton, és már egy héttel a kikötés előtt vízben úszó fadarabok és madarak tudatták vele, hogy szárazföldhöz közelít. Ezzel szemben Magellán még száz

nap után sem látta szárazföldnek a nyomát. Faleiro számításai a távolságokról megdőltek, Magellán azt hitte, hogy már rég elhagyta Japánt, holott még csak a Csendes-óceán harmadánál

járt. A tengerészek még azokat az ökörbőr szíjakat is megették, amibe a vitorlaállványokat foglalták. A friss, vitamindús élelem hiánya miatt kitört a skorbut, tizenkilencen haltak éhen, a

megmaradt legénység egytizede. 1521március 6-án érték el az első szigeteket, és március 17-én már biztosan tudták, hogy révbe értek. Magellán számítása szerint a Molukki-

szigeteknek kellett volna lenniük, de valójában 10 fokkal eltértek északra, így a tévedés újabb felfedezéshez vezetett: teljesen ismeretlen szigetekre bukkantak, a Fülöp-szigetekre. Magellán tettének érdemi része befejezést nyert, bebizonyította, hogy a Föld gömbölyű.

Mivel Magellánnak nem volt elég embere, hogy megbízottakat hagyjon hátra, ezért minden sziget fejedelmével szövetséget kötött, keresztet és császári zászlót hagyott hátra. Magellán sosem nyúlt erőszakhoz, az új tartományok bekebelezését barátsággal és szerződésekkel érte el. A törzsfőnököknek tett ígéreteit mind betartotta. Vasfegyelmet tartott, de sosem kegyetlenkedett. Április 7-én érték el Cebu szigetét. A sziget rádzsája, Humabon kereskedelmi kapcsolatban állt muszlim kereskedőkkel, kikötőjében vámot szedett, de mikor a muszlimoktól hallott a vérszomjas fehér hódítókról, meghajlott Magellán előtt. Az európai fém 14 fontjáért 15 font aranyat cseréltek. Magellánnak szigorúan kellett matrózait rendre utasítania, hogy mindenüket el ne cseréljék aranyra, mert nem akarta, hogy a túlságosan nagy kereslet megsejtesse a bennszülöttekkel, hogy mekkora értéke van az aranynak. 1521. április 11-én Humabon rádzsa és családja is keresztény hitre tért. A királyné – négyszáz esztendővel megelőzve európai nőtársait – már ekkor pirosította ajkait és festette körmeit. Magellánt átjárta a biztonság vallásos érzése, és ez a hit lett a veszte. Lehetetlen volt, hogy minden kis szigetet egyenként hódoltasson be, így Humabon katolikus nagyfőnököt akarta az összes többi főnök uralkodójává tenni. Katonai segítséget ajánlott neki a kis Maktan-sziget Silapulapu nevű rádzsájával szemben. Magellán pompás alkalomnak látta egy kis példaadásra, habár sem Humabon, sem kapitányai nem lelkesedtek az ötletért. Könnyelműen csak hatvan embert vitt magával a büntetőakcióra, pedig vihetett volna akár százötvenet is. Be akarta bizonyítani, hogy egy spanyol száz bennszülöttel is felér. A hatvan ember nem lett volna kevés Silapulapu ezerötszáz harcosa ellen, hiszen Cortez és Pizarro is négy-ötszáz emberrel győzött le százezer fős hadseregeket, ám a bozótos tengerpart Magellán ellen fordult.

1521. április 26-án partra szálltak Maktan-szigetén, de a térdig érő vízben csak gyalogosan közelíthettek, így teljesen kiszolgáltatottá váltak a parton várakozó lándzsás bennszülötteknek, hiszen ilyen távolságból a távoli csónakokban felállított nehéz muskétáik tüze sem ütötte át a fapajzsokat. Az 1521 április 27-én lefolyt vad tengerparti ütközetben Magellán előbb combján, majd arcán, karján, és lábán is megsebesült, végül arcra esett, s ekkor a bennszülöttek összes erőiket ráirányítva végeztek vele, kegyetlenül lemészárolták. A spanyolok ugyan csak nyolc embert veszítettek, de sebezhetetlenségük mítosza – ami Cortez és Pizarro sikerének is titka volt – oda lett. Ahogy később Cook kapitány, úgy Magellán is szigetlakókkal folytatott küzdelemben vesztette életét. Holtteste sohasem került elő, bár bajtársai röviden alkudozva megpróbálták még valósággal visszavásárolni elhunyt tengernagyuk tetemét, a bennszülöttek nem voltak hajlandóak visszaszolgáltatni a számukra megfizethetetlen jelentőségű hadi zsákmányt. Jóllehet végrendeletében Sevilla székesegyházát jelölte meg végső nyughelyeként, ebből ugyanúgy nem lett semmi mint később valamennyi más végintézkedéséből, csontjai jeltelenül porladnak a világ másik felén.


A Sevillában tengerre szállt 265 emberből már csak 115-en maradtak, legénység hiányában a Concepciont kénytelen voltak felgyújtani és hátrahagyni. Képzett hajósok nélkül vakon tapogatózva haladtak a szigetek között és kalózkodásba kezdtek. Végül egy kirabolt bárkán Ternatéból származó foglyot ejtettek, aki ismerte a fűszerszigetekig vezető utat. 
1521november 8-án kötöttek ki Tidore szigetén. A sziget törzsfőnöke elismerte a spanyol király fennhatóságát, és ellátta őket mindennel: fűszerrel, arannyal, élelemmel. Hazaindulás előtt kiderült, hogy a Trinidad nincs útra kész állapotban, javításra volt szüksége, így hátra kellett maradnia. A legénység egy része, 51 fő nem is bánkódott emiatt. Maradtak és a Csendes-óceánt áthajózva Panamába akartak eljutni. Tervük nem sikerült, portugál fogságba estek. A Victoria viszont Sebastiano del Cano kapitánnyal – aki részt vett a San Julian-öbölbeli zendülésben – és 46 emberével hamarosan útnak indult, hogy az Indiai-óceánonáthajózva, Afrikát megkerülve hazavitorlázzon. Nem használhatták a portugál állomásokat, mert megtudták, hogy Manuel király utasítást adott: Magellán minden hajóját el kell fogni, embereit rabságba kell vetni. Megállás nélkül kellett megkerülniük a Jóreménység-fokot. 1522február 13-án hagyták maguk mögött Timor szigetét 26 tonna fűszerrel megrakottan. Öthavi élelmet raktak a hajóra, de só hiányában a hús rothadásnak indult és csak rizsük maradt. Újra kitört a skorbut. A Jóreménység-foknál viharba kerültek, elvesztették az első árbocot és megrepedt a főárboc is. A tessék-lássék helyre hozott hajó így vánszorgott észak felé az afrikai partok mentén. Már csak harmincegyen voltak életben, amikor öt hónapi szakadatlan utazás után július 9-én elérték a portugál fennhatóság alá tartozó Zöld-foki szigeteket. Két-három napi élelemmel rendelkeztek csupán, így kénytelenek voltak cselhez folyamodni: Amerikából idesodródott, szerencsétlenül járt spanyol hajónak adták ki magukat. A csel majdnem bevált: a

portugálok már ellátták őket élelemmel, már kijavították a hibákat, amikor fény derült a turpisságra. A Victoria – legénységének jó részét a parton hagyva, mindössze tizennyolc főnyi legénységgel – kereket oldott.A fehérek kudarcát látva Cebu királya cselt vetett, hogy megszerezze a spanyol hajókat. Ünnepségre hívta a tiszteket, és a huszonkilenc partra szállt európait lemészárolták vagy foglyul ejtették. A hajókon maradtak inkább gyorsan elhajóztak, mintsem hogy váltságdíjat fizessenek fogoly társaikért.

Itt, a Zöld-foki szigeteknél tette Pigafetta korszakalkotó felfedezését: a pontos naplójuk szerinti szerda helyett csütörtök volt a szigeteken, így kiderült, hogy a Föld forgását követve időt nyerhet az ember. Ez a felfedezés meglepte és fellelkesítette az egész művelt, humanista világot.

1522szeptember 4-én megpillantották Szent Vince-fokot és szeptember 6-án, ahol a Guadalquvir San Lucar de Barrameda mellett a tengerbe torkollik, partot értek. Útjuk véget ért. A San Antonio árulói, akik annak idején hazafias tettel tértek haza, először megrémültek. Csak akkor nyugodtak meg, mikor kiderült, hogy Magellán halott és hogy Juan Sebastián del Cano a kapitány. Ő maga is a Magellán ellen zendülők között volt annak idején, és most ő aratott le minden dicsőséget. Del Cano átadott minden irományt a királyi udvarnak, de egyetlen sort sem, ami Magellán keze jegyét viselte volna. (Egyedül a Trinidad portugál kézre jutása révén maradt fent egyetlenegy, Magellán által aláírt okmány.) A Magellán által vezetett hajónapló eltűnt.

Magellán végrendeletéből egyetlen pontot sem teljesítettek, amit a Capitulation-ban kiharcolt, abból semmi sem lett. Felesége és két apró fia meghaltak az utazás három éve alatt, vérrokona nem maradt. Faleirót börtönbe vetették, mikor portugál területre lépett.

A Magellán-expedícióról az első részletesebb beszámolót az erdélyi származású Maximilianus Transylvanus írta meg, egy hosszabb latin nyelvű levélben, alig egy hónappal a Victoria visszaérkezését követően.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.